2012. július 22., vasárnap

Esőcsinálás - Baigorri Velar hagyatéka?

Az argentin Baigorri Velar esőcsináló szerkezetéről írtunk egy régebbi bejegyzésünkben, amely így indult:
A szerkezet feltalálója egy argentin születésű mérnök-hallgató, bizonyos Juan Baigorri Velar volt. Velar a milánói egyetemen tanult geofizikát, és kísérletei alkalmával szinte véletlenül hozta létre a később esőcsinálónak elnevezett szerkezetet. Az egész úgy indult, hogy egyfajta, a Föld mágneses mezejét mérő berendezés megépítésével kísérletezett. 1938-ban a Buenos Aires-i háza tetőterében dolgozva észlelte, hogy a készülék enyhe esőt váltott ki, amely a közvetlen lakókörnyezetében jelentkezett. Velar érezte, hogy ez a kis berendezés valami nagy dolognak a kezdete.

Nézzük, mi lett a hagyatékból! Velar egykor valamiféle esőcsináló szerkezetet álmodott meg, fejlesztett ki és készített el, a maga korának megfelelő műszaki színvonalon. A berendezés remekül működött (erről ebben a korábbi bejegyzésünkben írtunk), de sem az eszköz, sem a tervei nem kerültek a nyilvánosság elé, sőt, kézen-közön el is tűntek. Történt ez 1938-ban. Hogyan szól a fenti idézet vége? Íme: "...ez a kis berendezés valami nagy dolognak a kezdete."
Nos, 53 évvel később (Velar nevének említése nélkül ugyan, de) az alábbi szabadalmi bejegyzések egyikén megjelent egy "esőcsináló" fenevad. A képeket szemlélve azt is tartsuk szem előtt, hogy 1991 óta eltelt már 21 év.

U.S. Patent 4999637
Eszköz Föld feletti mesterséges ionizációs felhők létrehozása - Bejegyezve 1991. március 12.

Patent 4954709
Nagy felbontású, irányított gamma-sugár érzékelő - Bejegyezve 1990. szeptember 4.


A képre kattintva nagyobb méretben is megcsodálhatjuk a monstrumot.
A következő képen pedig a rendszerbe állítása látható:



Vannak, akik szerint a képen látható szerkezet egyáltalán nem az időjárás befolyásolására szolgál, hanem valami egészen más célra alkották meg, például:

US Patent 4817495 
Védelmi rendszer űrobjektumok kiszűrésére - Bejegyezve: 1989. április 4.

U.S. Patent 4873928
Sugárzás nélküli nukleáris robbanást előállító eszköz - Bejegyezve: 1989. október 17.


A HAARP-ról a teljes részletekbe belemenő, mérési eredményekkel, fotókkal és magyarázatokkal kifejtett leírás olvasható itt.

Nincsenek megjegyzések: